Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

OSZAR »

Még az internet is teljesen tropára ment Észak-Koreában

Még az internet is teljesen tropára ment Észak-Koreában

Még az internet is teljesen tropára ment Észak-Koreában
Unsplash/Micha Brändli

Egyesült Királyságbeli szakértők szerint Észak-Korea internetkapcsolata jelentős mértékben megszakadt, ugyanakkor az eset hátterében nem külső kibertámadás, hanem valószínűleg belső technikai problémáról van szó.

Junade Ali, brit kutató, aki évek óta figyelemmel kíséri Észak-Korea online mozgását, arról számolt be, hogy az elzárt ázsiai ország digitális infrastruktúrája gyakorlatilag teljesen eltűnt a globális hálózati forgalmat követő rendszerek térképéről. Beszámolója szerint az internet-hozzáférés minden ismert csatornán, legyen az Kína vagy Oroszország felől, megszakadt.

„Nehezen lehet megállapítani, hogy szándékos lépésről vagy véletlen meghibásodásról van-e szó, de a jelek inkább egy belső eredetű hibára utalnak, mintsem külső támadásra” – fogalmazott Ali, aki nagy érdeklődéssel figyeli, nyomozza a helyzetet.

Az észak-koreai kormány mindössze néhány hivatalos honlapot tesz elérhetővé a nemzetközi közösség számára, például a külügyminisztérium oldalát, illetve az állami Korea Central News Agency (KCNA) hírügynökség webfelületét. Ezek a portálok szintén elérhetetlenné váltak a hiba idején, mely újabb kellemetlenséget okozhatott a vezetés számára.

Sok a kérdőjel

Észak-Korea internetkapcsolata javarészt kínai szervereken keresztül zajlik, és a külső hozzáférés is erősen korlátozott, az rendkívüli védelem alatt áll. A lakosság túlnyomó többsége egy zárt, belföldi hálózaton, az úgynevezett Kvangmjong rendszeren keresztül internetezhet, amit a hatóságok szigorúan ellenőriznek és tartalmilag szűrnek – írja az Al Jazeera. Azok, akik hozzáféréssel rendelkeznek a globális hálózathoz, nagyon kevesen vannak, a többség számára ez nem megengedett.

Bár nem példa nélküli az, hogy Észak-Koreát külső kiberfenyegetés éri, a legutóbbi esemény inkább technikai meghibásodásra utal, nem pedig ellenséges szándékra, de ennek részletei nem ismertek egyelőre.

Észak-Koreát korábban többször vádolták meg nemzetközi szervezetek azzal, hogy kormányzati irányítással működő hackerhálózatokat tart fenn, amik világszerte követnek el digitális bűncselekményeket, többek között pénzügyi adatlopásokat és kriptovaluta-rablásokat.

OSZAR »